
ROLAM
1969 májusában születtem Pittsburgh, Pennsylvania-ban az Egyesült Államokban. 1990-ben költöztem Magyarországra, ahol először 1991-ben a Teleki Blanka Gimnáziumban, illetve a Fényes Elek Szakközépiskolában kezdtem tanítani az angol nyelvet magyar diákoknak. Egy időben magánórákat vállaltam üzletembereknek, cégvezetőknek és osztályvezetőknek olyan cégeknél mint a Phillips, Polygram (Universal Music) és az ELMŰ. 1993-ban egy angol nyelviskola alapító-társtulajdonosaként folytattam pályafutásomat, ahol technikai vezetőként tevékenykedtem. Többek között felelős voltam a tananyag összeállításáért, a tanárok felvételéért és továbbképzéséért. 1995-ben áttértem a kereskedelmi pályára, ahol az elmúlt 18 év alatt számos sikeres vállalkozást alapítottam például az édességiparban, zeneiparban, illetve a szépségiparban.
Igény esetén lehetőség van az órák megtartására az ön otthonában vagy munkahelyén is. Egy ingyenes, kötelezettségmentes személyes konzultációért és felmérésért, kérem időpont egyeztetés céljából töltse ki a lap alján található "kontakt" űrlapot. Korlátozott számban tudok csak vállalni új megbízásokat, ezért előre köszönöm megértésüket amennyiben várólistára kerülnek.
Jelenlegi szabad időpontok
kontakt
hétfő &
szerda
2016
kedd &
csüt.
2016
péntek
2016

09:00 - 10:30 fodlalt
11:00 - 12:30 folgalt
14:00 - 15:30 szerda foglalt
16:00 - 17:30 szabad
18:00 - 19:30 szabad
08:00 - 09:30 kedd foglalt
10:30 - 12:00 kedd foglalt
13:00 - 14:30 szabad
15:30 - 17:00 szabad
18:00 - 19:30 szabad
09:00 - 10:30 fodlalt
11:00 - 12:30 folgalt
14:00 - 15:30 szabad
16:00 - 17:30 szabad
18:00 - 19:30 foglalt
Email me
Tweet me
Watch me
Friend me
1 tanóra* (havi 10 óra alatt)
EUR 20.00 + ÁFA
1 tanóra* (havi 10 óra felett)
EUR 18.00 + ÁFA
Céges megbízás esetén
Egyedi ár
* 1 tanóra 45 perc